Orvosi tanácsadásra épülő, életmódváltást támogató komplex program.Programismertetés személyre szóló javaslatokkal 60 percben.
"Az egészségesebb életmód kialakításához vezető út az étrendben tett apró változtatásokkal, a jelentéktelennek tűnő mindennapos, de káros szokások fokozatos elhagyásával kezdhető meg." (Chris Carmichael, Lance Armstrong személyi edzője)
Már önmagában is segíthet
Az Életmód program önmagában, csupán az életmódbeli változtatások által is megfelelő mértékű súlyvesztést eredményezhet. E programunk a helyes életmódot kialakítani szándékozók számára önálló programot jelent, a túlsúlyosak számára pedig a Fogyókúra program azon változatát, ahol nem a zsírbontás beindítása az elsődleges feladat, hanem a megfelelő életmód kialakításával a szervezet felkészítése a Fogyókúra programra.
Cukorbetegek számára is
A program azon túlsúlyos cukorbetegeinknek is szól, akik a Fogyókúra programot orvosi és élettani eredményeik megfelelő mértékű javulása után kezdhetik csak el.
Nem csak túlsúlyosoknak
Azok számára is ez a választandó lehetőség, akiknek nincs súlytöbblete, de személyre szóló és pontos irányelveket szeretnének kapni személyes életvitelük megfelelő kialakításához.
A hét alapelv
A program ismertetése során hallani fog majd az egészséges életmód alapelveiről, melyek alapján biztonságosabban alakíthatja életvitelét. Mivel különböző módon élünk, táplálkozunk, eltérő a napi ritmusunk, más az alkatunk és a személyiségünk, fontos, hogy a program mindvégig személyre szabott maradjon, hiszen mindenki számára egyaránt érvényes tanácsok és programok nem léteznek.
Évtizedes szokásaink
Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy már pusztán néhány alapvető szokásunk átalakításával a betegségek 80%-a (!) megelőzhető lenne és a férfiak nem halnának meg 8 évvel korábban, mint ahogy az ma várható. Már önmagában ezzel lassíthatnánk öregedésünket és kitolhatnánk egészségkorunkat is.
A legnagyobb győzelem
Nem könnyű persze változtatni több évtizedes szokásainkon, hiszen ez nagy kihívást jelent. A saját magunk felett aratott győzelem épp ezért a legnagyobb győzelmek egyike. Akinek volt már ereje megtenni, tudja, milyen sikerélményt jelent ez! A szervezet mindezért nagyon hálás: már a legkisebb tehermentesítésre gyorsan javuló közérzettel válaszol. Az emberi szervezet önépítő, öngyógyító képességgel rendelkezik és a gyógyulás esélye mindig adott, ha biztosítjuk számára a lehetőséget. "Életünk - a legnagyobb próbatétel - nem rohanás a cél felé, hanem sokkal inkább a folytonos fejlődés folyamata." (Bill Philips: "Testünket az életünkért")
A számlát előbb-utóbb benyújtják.
Aki nem látja be életmódjának hibáit és korlátait, nem csodálkozhat, ha ezért később nagy árat fizet. Mivel adott körülményeink csak lassan és nem feltétlen jó irányban fognak változni, nekünk kell változni és változtatni, elsősorban magunkon. A felkészülés során mindenekelőtt rendbe kell tenni gondolatainkat. Fel kell hagyni az evéssel és el kell kezdeni a táplálkozást. Akkor, azt és annyit, amire szervezetünknek szüksége van. Ha ez nem sikerül, segítséget kell igénybe venni, és ezt nem szabad szégyellni. Fokozatosan és körültekintően be kell építeni a mozgást, amihez szintén megfelelő segítséget kaphat. Ki kell alakítani a jó időbeosztást, hogy saját magára és az életét teljesebbé tévő programokra kellő időt tudjon fordítani. Az egyéni szükségletnek megfelelően tehát azokon a területeken kell javulást elérni, amelyek leginkább hátráltatják a fejlődését.
Kinek javasoljuk a programot?
- Aki eredményesen és biztonságosan szeretne fogyni.
- Aki csak néhány kilót vagy akár 50-100 kilót szeretne leadni.
- Aki természetes úton és jojó-effektus nélkül szeretne fogyni.
- Aki túlsúlya mellett cukorbetegségben is szenved.
- Aki időhiányban szenved és túlhajszolt életet él.
- Aki egészségére figyelve túlsúly nélkül is fontosnak tartja az egészséges életmód és táplálkozás témakörét.
- Aki céljának tekinti a személyes egészség és a teljes értékű életvitel kialakítását.
Előnyök az Ön számára:
- Orvosi támogatással, természetes úton és biztonságosan fogyhat.
- Személyre szóló javaslatokat és megoldásokat kap.
- Információt szerezhet aktuális egészségi állapotáról.
- Jobb közérzetet, több energiát, nagyobb fizikai állóképességet szerezhet.
- Fokozott szellemi és lelki teherbíró képességgel rendelkezhet.
- Ellenálló képessége (az allergiával és a fertőzésekkel szemben) fokozódik, immunrendszere erősödik.
- Sikerélménye lesz, és ezáltal önbizalma is nőhet.
- Nyugodtabb és pihentetőbb alvásban lesz része.
- Labor- és élettani értékei (cukor, koleszterin, vérzsír és egyéb paraméterek) javulnak.
- Az alkalmazott gyógyszerek adagjai idővel csökkenthetővé válhatnak.
- Meglévő betegsége és annak tünetei enyhülhetnek.
A program tartalmazza:
- Az első személyes megbeszélést.
- Az egészségi állapot, az egyéni szempontok és az esetleges problémák felmérését.
- A program teljes ismertetését a második alkalommal 60 percben.
- A program végzéséhez szükséges segédanyagokat.
- A megoldási javaslatok és lehetőségek ismertetését.
- A tesztek kiértékelését.
- A lehetséges okok és a valószínű tápanyaghiányok ismertetését.
- Az alapszintű étrend-kiegészítő csomagot.
- A felmerülő kérdések megbeszélését.
- Igény esetén:
- A folyamatos kapcsolattartást e-mailen, szükség esetén telefonon keresztül.
- Rendszeres hírlevelet friss információkkal és aktualitásokkal.
A program menete:
Az első személyes találkozón felmérjük egészségi állapotát, megbeszéljük problémáit és kérdéseit, valamint átadjuk Önnek a szükséges információs anyagokat. Az Életmód és Táplálkozás felmérő tesztek kitöltése és visszaküldése, valamint a megbeszélt teendők elvégzése (pl. laborvizsgálat) után a második találkozó keretében ismertetjük a teljes programot. Átadunk minden ehhez szükséges anyagot és az étrend-kiegészítő alapcsomagot. A kiértékelt tesztek alapján személyre szóló tanácsokkal és javaslatokkal látjuk el, mely egyben a program testre szabását, egyéni beállítását is jelenti.
Az első időszakban az étkezés, folyadékfogyasztás, stressz-kezelés, pihenés-alvás és lelki háttér szempontjaira koncentrálunk, a későbbiekben pedig a mozgásra és egyéb, az Ön számára fontos szempontokra is kitérünk. A programok mindvégig igyekeznek az Ön igényeihez alkalmazkodni, hiszen csak így lehetnek hosszútávon hatékonyak és eredményesek. Kérése alapján az Ön számára fontos szempontokkal kapcsolatban külön időpont és megbeszélés is kérhető, és ha a helyzet úgy kívánja, a program módosítására is lehetőség van. Az első kontrollra 4 hét után kerül sor, amikor megbeszéljük az első hónap tapasztalatait és a soron következő időszak teendőit.
A következő találkozóra 6 hét múlva ill. igény szerint kerül sor. A harmadik találkozón egy laborkontroll is szükséges, hiszen tudnunk kell, hogy a szervezet hogyan reagál a megkezdett változtatásokra.
Ezt követően, ha már tisztán látja a program minden lépését és lényegét, nem feltétlenül szükséges további találkozó, kérésére azonban igény szerinti találkozó bármikor beiktatható. Egyéb programjaink valamelyikére szintén bármikor jelentkezhet.
Amennyiben valamely étrend-kiegészítője elfogy, azt soron kívül pótolhatja Központunkban.
Az Ön teendői:
- Kérjen időpontot ügyintézőnknél telefonon vagy e-mailben.
- Amennyiben van friss laboreredménye, akkor ezt és az esetleges korábbi zárójelentéseket hozza magával az első megbeszélésre.
Az első találkozót követően:
- A honlapon található Életmód és Táplálkozás felmérő teszteket kitöltés után küldje vissza nekünk e-mailben, faxon vagy postán a második találkozó előtt legkésőbb 1 héttel korábban!
- Ha korábban nem volt friss laboreredménye, akkor a laborvizsgálatot elvégezve, a második találkozóra feltétlen hozza magával a leletet!
|